SEO projektek során gyakran tapasztalom, hogy ügyfelek értetlenül állnak a saját organikus pozíciójuk és teljesítményük előtt. Ez pedig részben abból fakad, hogy elmaradnak a versenytársakhoz képest. Ilyenkor ezek szoktak előjönni: „Megnéztem ebben és ebben az eszközben az oldalt, és nekünk...
Keresőoptimalizálás
Loading...
Aki követ minket, tudja, hogy nem sokat foglalkozunk a keresőoptimalizálással. 2015-ben egyik legelső tréingelőadásomat a SEO-szövegírásról tartottam, és az egyik első diámon ez a mondat állt: „A jó SEO-szövegíró úgy ír szöveget, mintha a Google nem is létezne.” Ne érts...
A SEO halott? Kétszáz SEO-szaki között ültem Londonban, és ezt láttam az arcukon. Mélységes aggodalmat, mert a Google alapjaiban alakítja át azt, amit a netes keresésekről eddig tudtunk, vagy legalábbis hittük, hogy tudjuk. Mennyire működnek ma a keresőoptimalizálási best practice-ek?...
Hirtelen felindulásból írom ezt az útmutatót, amit annak köszönhettek, hogy az elmúlt időszakban volt szerencsém egy szűkebb iparág több mint 100 szereplőjével dolgozni. Ezek a kkv-k egytől egyig azt szeretnék, ha minél többen megismernék őket, illetve minél több potenciális vásárló elmenne...
Ha új év, akkor újévi fogadalmak, így van ez. A Google például még nyáron megfogadta, hogy csavar egyet a mobilos találati listán. Röviden azt mondhatnánk, hogy besokalltak a felugró ablakoktól és bejelentették, hogy január 10-től egyenesen büntetni fogják az ilyen...
Miért költ egy egyetem milliókat arra, hogy „eltüntesse” a negatív említéseket a Google-ből? Mert megteheti: a tartalommarketing és keresőoptimalizálás lehetőséget ad arra, hogy bármilyen negatív említésen felülkerekedj. De csak akkor, ha profin végzed az online brandmenedzsmentet. Az egyetem, ami átírná...
A wikipédiás linképítés egy SEO-mostohagyerek. Kevesen alkalmazzák, és általában ők is rosszul. Több mint 3 éve írunk már szócikkeket a magyar Wikipédiára. Több száz szócikket hoztunk létre vagy egészítettünk ki egymillió feletti karakterben. Felgyűlt tehát némi tapasztalat, amit most megosztok...
Még mindig azt hiszed, hogy a modern SEO a kulcsszavakról és százvalahány rangsorolási faktorról szól? Ismerd meg a Knowledge Graph-ot, valamint azt, hogy hogyan tudod úgy optimalizálni az oldaladat, hogy az új találati oldalon a te céged szerepeljen (és ne...
59 lépéses checklist a tökéletes (és hatékony) hírleveledhez
Szeretnél hatékony hírleveleket küldeni, ezért egy checklistbe összegyűjtöttem a jelenlegi best practice-t. A hírleveleiddel több bevételt tudsz elérni, ha ezeket a tippeket megvalósítod.
Ne aggódj, nem irányítunk el a cikkről.
Tartalommarketing-kisokos (122 oldalas ingyenes e-book)
Ismerd meg a tartalommarketing alapjait ebből az e-bookból. 122 oldal könnyen fogyasztható tudás, ingyen.
Új ablakban nyílik meg.
Videók a témában
Ezeket olvastad már?
Loading...